„Aki nem ismeri múltját, nem értheti a jelent, amely a jövőnek hordozója.” (Tamási Áron)

NEGYVEN ÉVE JUTOTT FEL AZ NB I-BE - II. rész

2023.04.24. | Hozzászólások [0]
Hozzászólás

Vége az amatőr korszaknak, belépés az NB I kapuján

A SÁÉV SC a negyedik helyen zárta az 1980/1981-es NB II-es bajnokságot. A csapat ismét megtorpant az NB I kapujában, azonban két évvel később, 1983 tavaszán feljutott a legmagasabb osztályba. Bár ekkor már Simon Károly, a csapat korábbi játékosa volt az edző, a sikert azonban – nem csökkentve Simon érdemeit - Stettner János alapozta meg, aki korábban öt évig edzője, nevelője volt a feljutást kiharcoló játékosoknak: Magyarfi László, Gálosi Ferenc, Szabó Gábor, Szabó Tamás, Déri Zoltán, Stickel Péter, Gosztonyi Gábor, Monok Tibor, Czimbalek Csaba, Bodor Tamás.

NEGYVEN ÉVE JUTOTT FEL AZ NB I-BE - II. rész

 

Új edző, kissé megfogyatkozott csapat

 

Az 1981/82-es bajnokságot új edzővel kezdte meg a SÁÉV SC: Simon Károly lett a csapat játékos-edzője.

A bajnoki rajt előtt az aggódó, a csapatot féltő hangok felerősödtek, miközben felvetik, „a megszerzett rang kötelez”. Mi lesz a SÁÉV SC kosárlabda csapatával? A kérdés jogosnak tűnt, hiszen az előjelek kedvezőtlenek voltak: kezdő edző, (akinek játszania is kell), Stickel, Háncs és Monok bevonult, új játékost nem tudtak igazolni. Szóval, gyengült a csapat.

 

A kedvezőtlen előjelek ellenére a bajnokságot magabiztosan kezdte a csapat, a hatodik fordulóban szenvedte el első vereségét, idegenben: Bakony Vegyész – SÁÉV SC 83:75. Az őszi idényben ez volt az egyetlen veresége a csapatnak, ezzel a második helyen áll azonos pontszámmal az őt legyőző Bakony Vegyésszel.

 

Célunk a dobogó elérése volt, annak ellenére, hogy úgy éreztük, meggyengültünk –tekint vissza a bajnokság rajtjára, az edző Simon Károly. Tulajdonképpen öt játékos maradt a tavaszi csapatból, s hozzájuk kerültek a saját nevelésű fiatalok (Horváth. Bíró, Farkas, Harangozó és Bodor).
Kétségtelen viszont, hogy a PEAC és a Táncsics NB I-be kerülésével jelentősen meggyengült a bajnoki mezőny. Az induláskor bajnokesélyesként elkönyvelt Dombóvár is gyengébben kezdett, mint az várható volt.

 

Célunk, a vártnál jobban sikerült őszi idény ellenére sem változik. Továbbra is csupán a dobogón szeretnénk végezni. Reméljük, hogy a tavasszal már a sérüléssel bajlódó Somoskövi is edzésbe tud állni, s vele erősödve kezdhetjük a küzdelmeket.

Több „kötelező” győzelem után, idegenben szenvedte el a második vereségét: Dombóvári VMSE – SÁÉV SC 71:63, majd szoros küzdelemben, „szűk” győzelem (az addig 20 pontot átlagoló, sérült Gosztonyi nélkül): SÁÉV SC – Bakony Vegyész 75:71 (a bajnokság megnyeréséhez kilenc ponttal kellett volna győzni).


Ritka, mondhatni egyedülálló eset, 91 százalékos teljesítménnyel sem sikerült bajnokságot nyerni: „két kosáron múlott az első hely” kesergett a Somogyi Néplap újságírója (S.N., 1982. 06. 27.).

 

Az 1982/1983 évi bajnokság megnyerése a cél


nyilatkozta Simon Károly a bajnoki rajt előtt.

 

Kedvező volt, hogy a Táncsics SE másik csoportba kapott besorolást, és a hírek szerint meggyengült a másik rivális, az Ú. PEAC. A csapat jól szerepelt a Latinka Kupa felkészülési tornán, két NB I-es csapatot is legyőzött.

 

A bajnokságban a nyolcadik fordulóig a veretlen SÁÉV vezeti a bajnokságot. Majd váratlan hazai vereség az örök rivális Dombóvár ellen: SÁÉV SC – Dombóvári VMSE 91:96. Néhány nappal később nagyon fontos mérkőzésen győzelem a második helyezett soproni csapat ellen: SÁÉV SC – SFAC 92:63.

 

Az őszi fordulót az élen fejezi be a SÁÉV SC”


A kosárlabda csapat csoportjában ismét az első helyen áll és első számú várományosa a feljutásnak. Vajon nem csúszik-e el ismét egy banánhéjon? Megkapja-e végre azt a támogatást a megyétől, a várostól, amelyre okvetlenül szüksége van az utolsó nagy lépéshez? Megint kisért a múlt? Teszik fel kérdéseket a kosárlabda rajongók (S.N. 1983. 01. 15.).

 

A csapat vezetése semmit nem bíz a véletlenre, Simon Károly minden mérkőzésen harcba száll a bajnokság megnyerése érdekében. Márciusban Monok Tibor leszerel, visszatér a bajnokságot egyre magabiztosabban vezető csapathoz.

 

A nagy menetelés közben jelentősnek tűnő „közjáték” zavarja meg a „csoportképet”: a megyei napilapnak (is) feltűnik, hogy Stickel Péter a tavaszi idényben már nem szerepel a csapatban. Fel is teszi a kérdést (S.N. 1983. 03. 12.).

 

„Hiányzik-e Stickel Péter?”

 

„Stiekel Péter kezdettől tagja annak a SÁÉV-csapatának, amely évek óta nagy harcot vív a feljutásért. Minden évben a meghatározó játékosok közé tartozott. Ezért is keseregtek a SÁÉV SC vezetői, amikor Stiekel angyalbőrbe bújt” – idézi a múltat az újságíró.


„Leszerelése előtt a SÁÉV- nél is „vágták a centimétert'’, számolták a napokat, mikor tér vissza az NB I-ben is befutott játékosuk. Mégsem fogadta ováció, néhányan mintha sandán is néztek volna rá. Tavaly ősszel meg láttuk nevet a SÁÉV összeállításában, aztán szép csendesen eltűnt.”


Csapata ott áll az NB I küszöbén, minden pontnak kettős értéke van, ő pedig szinte kívülről szemléli az eseményeket. Közben a SÁÉV vezetői erősítésen törik a fejüket, egyik fő gondjuk, hogy a nagyon szűk játékoskeretet, kikkel és honnan lehetne kiegészíteni.


Az egykori „húzóember” egyszerűen nem hiányzik?” – teszi fel a kérdést a napilap munkatársa.

 

Az újságíró megpróbált utána járni a dolgoknak: „egy hónappal ezelőtt a SÁÉV szakszervezeti bizottságán és másutt is beszélgettek vele, s fölajánlották a segítséget. Miután ezt elutasította, megoldás híján elváltak. Ma az a „hivatalos” vélemény róla, hogy „ha jön, jön; ha nem, nem”.


„Kértem egy őszinte eszmecserére”, írja az újságíró. „Stickel előszőr elzárkózott, de pár nappal később létrejött a találkozás. Ígérje meg, hogy nem írja le, amit mondok! — kérte. Én senkivel sem vagyok haragos viszonyban, s a jövőben sem szeretnék lenni.” Így aztán csak sejteni lehet, mi volt az oka négy hónapos „mosolyszünetnek”.

 

Egy hónappal később egy MNK mérkőzésen (SÁÉV SC – Baja SK 80:72) ismét szerepel Stickel neve a játékosok között.


Az építős csapat magabiztosan menetel a bajnoki cím felé vezető úton. Az U-PEAC legyőzésével már, már bajnoknak tekinthető (U-PEAC –SÁÉV SC 85:87).


A megyei napilap azonban emlékeztet: „a SÁÉV-nél például kerek perec megmondták, hogy csupán arra futja az erejükből, hogy elérjék a célt: élvonalban maradáshoz egyedül már kevésnek érzik magukat.” ( „A csúcson több hely is van”, S.N. 1983. 04. 07.).

 

A hazai, a Zalaegerszegi Főiskola elleni mérkőzés előtt az elmúlt fél évtizedet idézi a Somogyi Néplap: „a SÁÉV ötödször rugaszkodott neki a bajnokság megnyerésének. Ha győz már NB I-esnek tekinthető.”


A mérkőzést megelőző napokban, mint egy tisztelegve a NB I-be való feljutás előtt

 

felavatják a Városi Sportcsarnokot


A napilap szalagcímmben tudósít az 1983. május 6. napján lejátszott győztes mérkőzésről (SÁÉV SC – Zalaegerszegi Főiskola 111: 89).

 

„NB I-ben a SÁÉV SC


Így aztán amikor sor kerül a Dombóvár elleni mérkőzésére, már eldőlt a bajnoki cím sorsa. Hab a tortán: Dombóvár VMSC – SÁÉV SC 70:82.

 

A csapat az utolsó mérkőzésén „elszenvedi” második vereségét (SFAC – SÁÉV SC 80:72), de ennek már nincs semmi jelentősége (30 mérkőzésből 28-at nyert a csapat).

 

A SÁÉV SC 1983 tavaszán tehát feljutott a legmagasabb osztályba: Magyarfi László, Gálosi Ferenc, Szabó Gábor, Szabó Tamás, Déri Zoltán, Stickel Péter, Gosztonyi Gábor, Monok Tibor, Czimbalek Csaba, Bodor Tamás.

 

Az első osztályba való felfeljutás mai szemmel egyedülálló és rendkívüli teljesítmény volt


hisz a csapatot - Czimbalek Csaba kivételével - egytől egyik helyi kötődésű/nevelésű játékosok alkották. A bajnokság során ezúttal nem a kiugró egyéni teljesítmények döntöttek, hanem a csapatjáték: négy-öt olyan játékosa volt a csapatnak, aki éves átlagban képes volt 15 pont körül dobni, nyilatkozták a csapat vezetői.

 

A csapatépítés, a játékosok fejlődését segítette, hogy a katonaváros másik kosárlabda csapata, a Honvéd-Táncsics SE, a katonaidő alatt „foglalkoztatta” az építős csapat bevonult játékosait.  Bár a rossz „nyelvek” szerint – és az egymás elleni, „vére menő” bajnoki mérkőzések is ezt igazolják – a két csapat inkább egymás ellen, mintsem egymásért „dolgozott”. A helyi katona csapat létének azonban közvetlen haszna is volt: az 1995-ös „áthelyezésig” több leszerelő játékos maradt Kaposváron, például Lestár Mihály, Kovács Nándor, Vojvoda György, Bognár Tibor , Nagy Imre, Nagy László, de itt katonáskodott Simon Károly is).

 

A régóta várt diadalt a megyei napilap a következő címmel ünnepelte (S.N. 1983. 06. 04.)

 

Nem idegen tollakkal, a csúcsra értek a SÁÉV kosarasai


A csapat vezetői, Kertész István és Simon Károly szerényen értékelték a bajnoki szereplést: „Ami a legfőbb: a mi együttesünk ebben a bajnokságban nagyon együtt volt. A fordulópontot kétségkívül a PEAC elleni, idegenbeli találkozó jelentette. A mérkőzés előtt nyilvánvaló volt, hogy ha a csapat sikerrel veszi ezt az akadályt, akkor nagy lépést tesz a bajnoki cím. felé. Győztünk és a vereség kedvét szegte legnagyobb riválisaiknak. Így következhetett be az, amit előre senki sem gondolt: a SÁÉV csaknem közömbösen várhatta a két rangadót, azok eredményei ugyanis már nem befolyásolták a bajnoki címét.”


Szóba került a jövő is


A csapat a megszokott környezetéből átköltözik a városi sportcsarnokba, végre igazi otthona lesz a kaposvári kosárlabdának.

 

Az eddigi sikerek titka az volt, hogy a csapat gerincét tősgyökeres kaposvári játékosok alkották. Ha a hozzáállásuk. továbbra is megfelelő lesz, ha fel tudnak nőni a feladatokhoz, a szakvezetés elsősorban rájuk támaszkodik. Nyilvánvaló azonban, hogy a csapat erősítésre szorul, elsősorban a magas játékosok hiányoznak a csapatból. Simon Károly tizenöt tagú keretet tervez.


Még javában tartott a bajnokság, amikor bekopogtam Sugár Imre megyei tanácselnökhöz: „lesz sportcsarnok, lesz ismét NB I-es kosárlabda csapat, amely, egy évig biztosan programot ad a létesítménynek. Ha azt szeretné a megye/város vezetése, hogy az NB I tartós állapot legyen, akkor a támogatását kérem a „profi” kosárlabda csapat kialakításához, a csapat játékosállományának megerősítéséhez szükséges feltételek megteremtéséhez. Nem szeretnénk a Honvéd Táncsics SE sorsára jutni, amely kétszer is feljutott az NB I-be, és mindkétszer kiesett”.


Nem titkolt cél volt, hogy olyan kosárlabdát csináljunk, mint amilyen diákéveimben, majd játékos koromban, Sopronban volt (beleértve a diáksport támogatását, a kosárlabda népszerűsítését, utánpótlás nevelést).

 

A sportbarát megyei tanácselnök megígérte a támogatást, amelyet be is tartott. Jelentős érdemei voltak abban, hogy sikerült az „induláshoz” szükséges feltételeket megteremteni.

 

 

Következik a III. rész: Építkezés - felkészülés az NB I-re - a tanulás éve

 



Lap tetejére